
Fejenként 30 ezer forintot csaltak ki több tucat embertől azok a munkaközvetítők, akik Debrecen és Miskolc mellett több településen toboroztak embereket németországi munkalehetőségekre.

Fejenként 30 ezer forintot csaltak ki több tucat embertől azok a munkaközvetítők, akik Debrecen és Miskolc mellett több településen toboroztak embereket németországi munkalehetőségekre.
Csak Szegeden eddig több mint egy tucat károsult jelentette fel a szervezőket. Az egyik mórahalmi pékség üzletvezetője férjével együtt jelentkezett a hirdetésre. Az egyik károsult elmondta, hogy több mint húszan hallgatták végig a tájékoztatót, ahol egy ingolstadt-i húsüzembe toboroztak alkalmi munkásokat.

Csak Szegeden eddig több mint egy tucat károsult jelentette fel a szervezőket
Minden nagyon meggyőző volt, szerződést helyben tudtak kötni, megbeszélték még az autóbusz indulását is, ami kiviszi őket Németországba. Csak az volt gyanús, hogy 30 ezer forintot kellett költségtérítés címén azonnal kifizetni, a befizetésről ráadásul nem magyar, hanem szlovák számlát kaptak.

30 ezer forintot csaltak ki az állásra jelentkezőktől
A szervezők napokkal később eltűntek, a megadott telefonszámok nem elérhetőek. A rendőrség ismeretlen tettes ellen üzletszerűen elkövetett csalás miatt indított nyomozást. Az eddigi adatok alapján valószínű, hogy az egész országban szerveztek a szegedihez hasonló toborzókat.
-DS- MCOnet
Mzunkaerő Közvetítő - Allas.us
Kérjük, hogy pontosan adja meg E-mail címét!