
Az agrárkormányzat legfontosabb feladatának a munkahelyteremtést tekinti Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős államtitkára.

Az agrárkormányzat legfontosabb feladatának a munkahelyteremtést tekinti Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős államtitkára.
Az államtitkár egy Budaörsön tartott szakmai tanácskozáson, csütörtökön elmondta, hogy új munkahelyeket főként a mezőgazdaság munka intenzív területein lehet létrehozni.

Növelni kell a mezőgazdaság hatékonyságát
Közölte azt is: a tárcánál egy-két hónapon belül cselekvési tervet dolgoznak ki a legfontosabb rövidebb távú célok elérése érdekében, az idei év végére, a jövő év elejére pedig elkészül a tíz évre szóló agrárstratégiai terv is. Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy az agrárium most 3-4 százalékkal, az úgynevezett agrobiznisz pedig mintegy 10 százalékkal részesedik a GDP-ből.
Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára
Az új agrárkormányzat a hatékonyság növelése érdekében több gazdálkodási feltételen is változtatni kíván. A különböző területek új szabályait most dolgozzák ki a szakemberek. Fontos a belső piac védelme, mivel itt veszítettek legtöbb teret a magyar gazdálkodók. Az exportpiacokat meg kell tartani, és újak kell szerezni főként a környező országokban.
-DS- MCOnet
Munkaerő Közvetítő - Allas.us
Kérjük, hogy pontosan adja meg E-mail címét!