Job - Állás - Karrier

Fejleszteni kívánó vállalatoknak indul támogatási rendszer

Beruházásokat és fejlesztéseket eszközölő vállalatok számára indul új képzési és támogatási rendszer hazánkban.

Új képzési és támogatási rendszerrel segítené a kormány azokat a cégeket, amelyek megvalósítanának fejlesztéseket, indítanának beruházásokat a közeljövőben – tudatta az MTI.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán arról számolt be: a gazdasági kabinet ülésén úgy döntöttek, legalább 5 millió eurós – ami több mint 1,8 milliárd forint – beruházásnál a szolgáltató központoknak minimum 25 alkalmazottal történő létszámbővítésénél fejenként 5 ezer eurós támogatást nyújtanak képzési és oktatási programokra – ismertette az MTI.
 
Komoly támogatást kapnak a beruházást megvalósító vállalatok
Komoly támogatást kapnak a beruházást megvalósító vállalatok

A koronavírus-járvány okán új világgazdasági korszak indul el, melyben a beruházásokért óriási a verseny – hangsúlyozta Szijjártó Péter, hozzátéve, hogy hazánk ezen új korszak nyertesei közé tartozik, hiszen Magyarországon újabb és újabb fejlesztések, beruházások valósulnak meg.

Mivel a beruházások a legkorszerűbb technológiákkal érkeznek, nagyon fontos a magyar munkaerő folyamatos képzése – írta meg az MTI.

B.A.
banner_mi_allo