Job - Állás - Karrier

Nő a minimálbér összege

Változik a garantált bérminimum és a minimálbér összege is 2019. január 1-től. Az emelkedés 2020-ban folytatódik.

Megegyezés jött létre a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának ülésén. Ennek értelmében 2019-ben 8 százalékkal, 2020-ban pedig ugyancsak 8 százalékkal nő a minimálbér összege – erről Varga Mihály pénzügyminiszter beszélt, aki azt is elmondta, hogy a bérajánlás mértékét mindkét esztendőre 8 százalékos mértékben határozták meg – írta a profession.hu.

2019 januárjától tehát 149 ezer forintra nő a minimálbér összege, a garantált bérminimum 195 ezer forint lesz, vagyis a 2010-eshez képest duplájára nő mindkét bérkategória összege.

 
penztarca_nagy_vagott

2020-ra a tervek szerint 161 ezer forint lesz a minimálbér, míg 210 600 forintra változik a garantált bérminimum összege.

A megegyezést mindenki aláírta a munkaadói érdekképviseletek és a munkavállalói oldal részéről is. Kivétel ez alól csupán a Magyar Szakszervezetek Szövetsége.

A legkisebb bérek érdemi növelése következtében Magyarországon nagymértékű béremelés valósulhat meg, s ez tovább javítja a családok helyzetét – írta meg a profession.hu.

B.A.
banner_mi_allo