Job - Állás - Karrier

Szegeden lesz irodája a Lufthansa Systems-nek

Budapest után a délmagyarországi városban nyit új irodát a Lufthansa Systems Hungaria, ahol ezzel a lépéssel számos új álláslehetőség nyílik meg.

Új irodát hoz létre Szegeden a Lufthansa Systems. A budapesti mellett ez lesz a légiközlekedési informatikai vállalat újabb bázisa Magyarországon, amely várhatóan 10-15 embert vesz fel kezdetnek, középtávon pedig csaknem 45 informatikai szakembert foglalkoztatna a délmagyarországi megyeszékhelyen – adta hírül az MTI.

A szegedi telephelyet 150 ezer eurós beruházással alakították ki, itt lesz a Lufthansa Systems Hungaria termelésének 10 százaléka.

Csongrád megye székhelyén azokat az alkalmazásokat, illetve repülőjegy-értékesítési digitális megoldásokat fejlesztik majd, amelyeket a légi és földi személyzet, illetve a légiforgalmi irányítók használnak.
 
lufthansa_systems_1

A magyar leányvállalat 2020-ban immár 25 éves, tehát egyidős a Lufthansa Systemsszel. Az általuk fejlesztett szoftverek 700 ezer repülőjárat működését segítik – írta meg az MTI.

A cégcsoport több mint 350 légitársaságot szolgál ki. A budapesti irodát 1995-ben alapították, ahol jelenleg 450 jól képzett szakember tevékenykedik.
Szegedet nemcsak kedvező földrajzi elhelyezkedése miatt választották, hanem azért is, mert a városban igen színvonalas az IT-képzés.

A Lufthansa Systems még 2019 nyarán aláírt egy megállapodást a Szegedi Tudományegyetemmel a szakember-utánpótlásról, az alkalmazott és ipari kutatási együttműködéséről - tudatta az MTI.

Fotó: lhsystems.com

B.A.
banner_mi_allo