Job - Állás - Karrier

Tatabánya 500 új munkahelyet kínál

Többszáz új dolgozót foglalkoztathatnak Tatabányán – A Bridgestone cég új csarnoka felépítésével 500 munkahelyet hozott létre.

Kétszer akkora üzemet húzott fel a tatabányai Bridgestone, mint a korábbi gyára. Az alapvetően 47200 négyzetméteres gyár mögé új csarnok készült, mely 97 200 négyzetmétert foglal el. Így a vállalat kapacitása is jelentős mértékben növekedett – írta meg a profession.hu.

A cég tervei szerint az eddigi 1,8 millió helyett 3,6 millió darab abroncs készülne a helyszínen.
 
A Bridgestone új csarnokot épített Tatabányán
A Bridgestone új csarnokot épített Tatabányán

Ráadásul Európában elsőként alkalmazza a legújabb technológiát a Bridgestone gyár: a gyártástechnológia mesterséges intelligencián alapul s fokozott minőséget garantál.

Az új csarnokba 500 új dolgozót tudnak felvenni. A fejlesztéseknek hála a munkaerő számát 1100 főre tornázták fel - tudatta a profession.hu.

A Bridgestone japán cég 85 milliárd forintot költött a kapacitásnövelésre, melyhez az állam 2,4 milliárddal járult hozzá. Ez a vállalat egyébként Komárom-Esztergom megye egyik legjelentősebb gyára.

B.A.
 
banner_mi_allo