Job - Állás - Karrier

Több mint 200 új munkahelyet teremtenek a Clouderánál

Hárommilliárd forintból bővíti fővárosi irodáját a szoftverfejlesztő cég. Az adatelemzéssel foglalkozó Cloudera a második legnagyobb fejlesztő központját hozza létre Budapesten.

A Cloudera vállalat második legnagyobb fejlesztő központját valósítaná meg a magyar fővárosban. A cég 3 milliárd forintból bővíti budapesti irodáját, melynek következtében annak területe 1100 négyzetméterrel nő, s 250 új munkahelyet teremthet 2019 végéig – adta hírül az MTI.
 
Manapság a technológiai tudás a legmeghatározóbb
Manapság a technológiai tudás a legmeghatározóbb

A bővítést a kormány 650 millió forinttal támogatja. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta, magyar egyetemi együttműködéssel jön létre a Cloudera bővítése, ugyanis a szoftverfejlesztő vállalkozásokat stratégiai gazdasági szereplőknek tekinti, s ezeknél főként fiatalok dolgoznak – írta meg az MTI.

Manapság a világgazdaságot a technológiai tudás határozza meg – emelte ki Tom Reilly, a vállalat vezérigazgatója.

Sógor Áron, a Cloudera Hungary igazgatója elmondta, véleménye szerint egyre érdemesebb Magyarországon befektetni, és kifejezte reményét arra, hogy a bővülő iroda a technológiai fejlődés meghatározó vezetőit fogja képezni - írta meg az MTI.

B.A.
 
banner_mi_allo