Job - Állás - Karrier

Több mint ezer sofőrre van szükség

Program indul annak érdekében, hogy több tehergépkocsi- és autóbuszvezető képzése legyen biztosított az országban – 1200 embert képeznének ki ezekre a munkakörökre, támogatandó a szállítmányozási és raktározási szektort is.

Egy milliárd forintos hazai forrásból szeretnék elindítani 1200 tehergépkocsi- és autóbuszvezető képzését Magyarországon. A program keretében munkaviszonyban állók számára biztosítanák a tanulást.

Mindez a szállítmányozási és raktározási szektor támogatása miatt is különösen fontos: ez az ágazat adta a GDP 5,5 százalékát. Közel 300 ezer embert foglalkoztat hazánkban – írta meg a profession.hu.
 
Több mint ezer új sofőrre van szükség a szállítmányozásban
Több mint ezer új sofőrre van szükség a szállítmányozásban

A program segítségével bővülhet a foglalkoztatás, ugyanis ebben az esetben a munkaerő igényre alapul a képzés. A cégek növekedéséhez fontos a kellő mennyiségű dolgozó is.

Ezúttal tehát 1200 embernek nyílik lehetősége kitanulni új szakmát, de csak azután vonják be őket a képzésbe, hogy a munkáltatók kiadták a szándéknyilatkozatokat – ezzel ugyanis biztosítják a támogatott emberek leendő állását is – tudatta a profession.hu.

A cél a tehergépkocsi- és autóbuszvezető munkakörben dolgozók létszámának növelése, ezért a képzés ingyenes, s olyan szolgáltatásokat kapnak a jelentkezők, amelyek segítik, hogy megfeleljenek a munkaköri követelményeknek.

A program korábbi képzéseit eddig 3600-an fejezték be és 94 százalékuk dolgozik valamely hazai székhelyű vállalatnak – írta meg a profession.hu.

B.A.
banner_mi_allo